Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az alkotmányos jogállam

2009.08.27

Szép, napsütéses őszi nap volt 1989. október 23-án Budapesten. Jelentős tömeg állt az Országház előtti téren (akkor még lehetett). Derűs volt a hangulat és várakozó, hiszen tudtuk, fontos dolgok történnek rövidesen. Bizony akkor, ott a téren, az emberek bizakodóak és reménykedők voltak.

Nagy taps fogadta 12 óra 3 perckor Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnököt, aki a parlament egyik teraszán állva kihirdette a harmadik Magyar Köztársaságot. Azóta eltelt 20 év. Az emberek nem mehetnek a térre, már nem bizakodóak és a remény áldott állapota is egyre távolabb kerül. A magyar nép többsége ma már tudja, a 20 évvel ezelőtti öröm szép lassan, de egyenes vonalúan ürömmé változott. Csöbörből vederbe. Pedig de szépen indult.

Politikusok, mértékadó személyiségek mennyi szépet és jót ígértek, micsoda perspektívákat villantottak elénk. Lám, hazudni már akkor is tudtak. Igaza van annak a népi megfogalmazásnak, amely szerint nem rendszerváltás, hanem csak gengszterváltás történt. Sőt. Még ez sem helytálló, hiszen akik ma a helytartói kaszt tagjai, zömében jól kipróbált, megbízható bolsevikok, vagy ezek egyenes leszármazottai. Akkor még felelősnek tűnő politikusok sok mindent mondtak, amivel a magyarok többsége egyetértett, örömmel fogadott.

Emlékszem, 1990. június 7.-én a Varsói Szerződés tagjai csúcstalálkozót tartottak. Antall József bejelentette, 1991-ben kilépünk ebből a katonai tömbből. Az is elhangzott azonban – nem egyszer és nemcsak egy vezető szájából – soha többé Magyarország semmilyen katonai tömbben nem vesz részt. Komoly formában lebegtették az ország semlegességének ügyét. Aztán szép lassan megindult az agymosás, a suttogó és kevésbé halk propaganda…..majd 1999 márciusában a NATO tagjai lettünk. Azóta is olyan katonai akciókban veszünk részt, amihez semmi közünk. Idegen érdekekért, önérdekeink ellen harcolunk.

Felbomlott a KGST, a szovjet tömb gazdasági-kereskedelmi szövetsége, azt hittük ezzel megszűnik az ország ilyen úton való kizsákmányolása. Aztán jöttek a globalista, multinacionális tőke mindenható urainak osztagai és 2004 májusában csatlakoztunk az Európai Unióhoz.

Nyithatsz cukrászdát Bécsben……..és mennyi minden baromsággal etettek bennünket, fű, fa, virág, mennyi mindent ígértek megint. Érdekes, azt például nem ígérték – amit viszont nekünk meg kellett ígérnünk – hogy mondjuk Dániában, vehetsz termőföldet, esetleg birtokot. Nemcsak elsőrendű, másodrendű, ki tudja hányadik rendű állampolgárok vannak tehát, hanem ugyanilyen kasztrendszer működik a csodálatos Union belűl is. Beléptünk, vagy be léptettek. Nem mindegy? Azóta gyűjtjük a keserű tapasztalatokat, és meredek lejtőn gurulunk lefelé, egyre lejjebb egyre gyorsabban.

A népi demokrácia nép- és nemzetellenes volt. Eleinte nyílt, majd lanyhuló terrorral kombinálva. Újdonsült demokráciánk pedig az elmúlt 20 évben bebizonyította önmagáról, hogy magyar ellenes, nép- és nemzet ellenes. Először csak az egzisztenciális terrort tapasztaltuk meg, mára már a régi, jól bevált Rákosi-Kádár féle bolsevista terrorhoz is igyekeznek ismét hozzá szoktatni bennünket. Mert hát csak az idegen szép, csak az idegen a jó, a nemes, a kötelezően szeretetre és tiszteletre méltó. Az, hogy itt még egyelőre többségben magyarok élnek, az csak arra jó, hogy legyen kit ráncbaszedni, korholni, hibáztatni, szalonképtelennek nyilvánítani, leszélsőségesezni, fasisztázni, antiszemitázni, fajgyűlölőnek titulálni. Kifosztanak, leköpnek, megvernek, netán megölnek – már, mint az egyik, vagy a másik kisebbség – ha szóvá teszed, akkor rasszista vagy.

Az ember ilyenkor eltöpreng azon, hogy hogyan is néz ki az alkotmányos, demokratikus köztársaságunk? Min alapul jogállamiságunk? Nos nézzük: Van egy alkotmánynak nevezett sztálini szerkezet, amit 1989-ben átalakítottak azért, mert a tervgazdaságról át kellett térni a piacgazdaságra. Vagyis – azóta már tudjuk – az egyik elnyomó rendszer dokumentumát alkalmassá tették egy másik elnyomó rendszer követelményeinek megfelelően. Mindez még érthető is lehetne, ha legalább az ezt követő 20 évben tisztelt vezetőink eleget tettek volna a módosított (1989) alkotmányban saját maguk által megfogalmazott kritériumoknak. Nevezetesen mindjárt a módosító törvény (1989. évi XXXI. Törvény) első paragrafusa mondja ki: „A több párt rendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piagazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés – hazánk új alkotmányának elfogadásáig – Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg.” Azaz gyors módosításra volt szükség és ezért átmeneti jellegűnek, ideiglenesnek tekinti a törvényhozás az említett módosított alkotmányt. Ez eddig talán még rendbe is lenne. A kérdés pusztán az, hogy mi értendő átmenetinek és ideiglenesnek? Két év? Öt év? 10 év? 20 év? Netán az örökké valóság? Ez – teljesen nyilvánvalóan – az első demokratikusan megválasztott Országgyűlés feladata lett volna, hiszen a módosítás gyakorlatilag még az utolsó pártállami kormány (Németh kormány) terjesztette be, és a pártállami képviselők fogadták el. Ők ezt tehették. No de azóta eltelt 20 év. Történt valami? Vagy az eredetileg sztálini, majd a globalizmus által diktált módosításokkal felcicomázott tákolmány kőbevésett, mint a mózesi 10 parancsolat? Dehogy. Kényelmes papucska ez, amit bármikor módosítgatni – az éppen aktuális külső kívánalmaknak, vagy belső elnyomóink félelmeinek megfelelően – gyerekjáték. A szükséges többséget a paktumos pártok mindig összehozzák különösen akkor, ha közös érdekekről van szó. Ettől még – elvégre adni kell a látszatra – nyugodtan mocskolhatják egymást. Mert jó ez a közös buli, de azért nem mindegy, hogy ki vezényli a dísz-szemlét.

Külön érdekes és egyben lényegesen jellemző az a tény, hogy „alkotmányunk” a jogfolytonosságot az 1949. évi sztálini alkotmányhoz kötötte. Valószínűleg azért, mert hazánk jóakaratú bölcse, Rákosi elvtárs megmondta: valójában ez a magyarok első alkotmánya. A történelmi tények egy percig sem zavarták ezt a hájfejű gazembert.

Az egyetlen ésszerű megoldás az lett volna, ha a jogfolytonosságot az 1944-ben, a német megszállással megszakadt alkotmányhoz kötik. No de Rákosi elvtárs szava szent, tehát ez fel sem merülhetett. Micsoda szégyen! Mert mindezt a magyarnak nevezett parlament tette velünk, továbbá az állítólag szabadon választott, demokratikus magyar képviselő testületek mindmáig ezt és így tartják helyesnek. Elképesztő. Nyilatkozgatnak jól megfizetett, idegenszívű, vagy megvett „jogtudósok”, „alkotmány-jogászok”, hogy nincs szükség új alkotmányra, nincs alkotmányozási kényszer, tökéletesen megfelel a kényelmes papucs. Igen. Megfelel. A gyarmatosítóinknak és hitvány helytartóinknak. Csak nekik. Nekünk magyaroknak nem. NEM.

Mi magyarok ugyanis tudjuk, hogy van és él az igazi Alkotmányunk és azt is tudjuk, hogy évezredes alkotmányi ismeretekkel és hagyománnyal rendelkezünk.

Ne feledjétek magyar testvéreim, hogy mit mondott Sztálin Gyilasz előtt, amikor elújságolta, új alkotmányt adott Magyarországnak. Szó szerint ezt mondta: „az alkotmánnyal a magyar nép gerincét kell megtörni”. Nos ezért felel meg ma is ez a tákolmány, gyarmatosítóinknak.

Persze mindez az Európai Uniót sem zavarja, hiszen hol van már a szabad és független nemzetek közös érdekek mentén kialakuló szövetsége, hol van a konföderatív elv? Pont a fordítottja történik a világot uralni kívánó tőke követelményének megfelelően.

Azért ne örüljetek idegen megszállók, gyarmatosítók, megbízott helytartók. Inkább rettegjetek. A megtestesült magyar alkotmányosság, a Magyar Szent Korona legyőzhetetlen és uralkodni fog a Kárpát medence népei fölött!

Egyelőre azonban – átmenetileg – egy elnyomó alkotmány igájában élünk. Nézzük már meg, vajon a saját, sunyi szándékú hatalmi okmányukat mennyire veszik komolyan – ugyancsak átmenetileg – regnáló uraink.

Az „alkotmányból” levezethetően, de a képviselők jogállásáról szóló „alkotmányos” törvény értelmében is: a képviselők tevékenységüket a köz érdekében végzik és döntéseik kialakításánál lelkiismeretük szerint cselekedhetnek. Ez a szabad, jogilag nem kötött mandátum elve. A szabad mandátum azt jelenti, hogy a képviselők nem utasíthatók. Ennek alapján törvényellenesen működnek azok a pártok, akiknek a frakciója bünteti a lelkiismeret szerinti cselekedetet. Már pedig - ugye – erre bőven van példa. Fellépet ez ellen valaki, vagy a törvény erejénél fogva szankcionálta ezt valaki, vagy valami? Nem.. Hát akkor? Hogy van ez? Ha véletlenül be kerül a parlamentbe egy tisztességes gondolkodású képviselő, akkor azt ilyen eszközökkel prostituálják? Szép. Aztán mit jelent az, hogy tevékenységét a köz érdekében végzi? Ez, ahova 20 év alatt sikerült lezülleszteni, kirabolni és áruba bocsátani ezt az országot, az a köz érdeke volt? Melyik „köz”-é ? Ha nem a köz érdekében tevékenykedtek, akkor kinek, vagy kiknek az érdekében? Egyáltalán mi van a felelősséggel? Ebben az országban pártok, kormányok, képviselők azt csinálnak, amit akarnak? Persze a lózung szintjén van felelősség, bár eskü helyett fogadalmat tesznek, de a szólamok szerint minden rendben van. Csak éppen kézzel fogható tartalma nincs a felelősségnek. Zseniális. Senki nem felel semmiért egy bizonyos „uralkodói” szint felett, de azért az „alkotmány” kimondja: „a Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé:” Nesze neked „nép”, te felelsz mindenért” mégis csak jogállam vagyunk!

Terjedelmi okok miatt nincs lehetőségem arra, hogy pontról pontra mutassak rá az alkotmánynak nevezett hatályos törvényünk minden abszurditására, de néhány érdekesnek tűnő, a nemzet tagjait érintő kérdést, mégis csak érdemes át tekinteni.

70/C § (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt szervezetet alakítson, vagy ahhoz csatlakozzon.

Mire gondolhattak helytartóink ezzel kapcsolatban? Hiszen a Magyar Gárda – többek között – ezért alakult. Hogy lehetett bírói és rendőrminiszteri nyakatekertséggel mégis feloszlatni, minden bűnös tevékenységtől mentes tagjait rendőri brutalitással meghurcolni, megalázni, bántalmazni? Vagy talán csak az idegen hatalmasságok által fenntartott „őrző-védő” szolgálatokra vonatkozik ez a nagyvonalú lehetőség? Igaz, ők rendőrnek álcázva is megállták a helyüket.

70/D (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.

Hát persze. Joguk van, csak lehetőségük nincs ehhez. Az elmúlt 20 évben pártjaink és helytartóink mindent megtettek annak érdekében, hogy a béka feneke alá züllesszék a magyar egészségügyet. Ennek egyik kimagasló eredménye, hogy akinek van hozzá pénze (ami legtöbbször lopásból, csalásból és egyéb értelmiségi tevékenységből ered), akkor élhet is ezzel a jogával, hiszen privát szanatóriumok, kórházak még azért vannak. De az itt élő bennszülötteknek 20 %-a a legalapvetőbb napi gyógyszerét sem tudja kiváltani, további 60 %-a, amíg az „előjegyzéses” szakorvoshoz jut addig nagy esélye van az elhunyásra, hogy a kórházakról már ne is essen szó. A két SZDSZ-es orvosnak álcázott tömeg-gyilkos az MSZP hathatós támogatásával elérte a célját. Ismét az európai sereghajtók vagyunk a mortalitási mutatók tekintetében és egyre kisebb az esélye annak, hogy férfiember megélje a nyugdíj kor határát. Mert hát minek ennyi magyar? 4-5 millió bőven elég!

A lelki-szellemi egészség pedig – bár jogunk van hozzá – az intézmények lerombolásával kritikus helyzetbe került. Lipótmező híján már csak börtönbe lehet zárni a táncos komikust, a libás tolvajt, és a bolsi főcenzort, valamint ugyancsak pszichopata társaikat.

„70/E (1) a Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz ….”

Joguk az van, de szociális biztonságról már csak álmodozni lehet, bár éhezve és nyomorogva nem igen van kedve senkinek sem álmodozni. Küzd az életben maradásért…..vagy feladja.

Hol voltak az alkotmányjogász urak és hölgyek az elmúlt 20 évben? Tákolt alkotmányunk mindenhatóságát hirdetve nem vették észre, hogy ez alatt az idő alatt mindent, ami szociális biztonságot adhatna, szisztematikusan leromboltak? Százezres hajléktalanná, százezres munkanélkülivé vált tömegek nőttek ki helytartóink áldásos tevékenysége révén. Tisztességes magyar vállalkozók, magyar parasztok akasztották fel magukat, mert biztonságuk helyett csak a tönkretételük és kifosztásuk volt fontos helytartóinknak. Százezres nagyságrendű kilakoltatás vár a gyanútlan lakásvásárlókra, mehetnek egy fillér nélkül az utcára családostul, gyerekestül. Három (vagy már ennél is több) millió koldus országa lettünk a szociális biztonság jegyében. És aki még nem koldus annak minden esélye meg van arra, hogy azzá váljék. Szociális biztonság! Nem, ez kormányaink, pártjaink pofátlansága, a hont foglalni kívánók aljas mohósága, kegyetlensége. Az egészségüggyel összefonódott nemzet-gyilkosság az, ami ebben az országban a demokrácia, az alkotmányosság és a jogállamiság szent nevében történik!

70/F §. Jog a művelődéshez (ingyenes és kötelező általános iskola, mindenki számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatás).

Mit lehet erre mondani? Az elmúlt 20 év az iskolák bezárásáról, a pedagógusok tömeges elbocsátásáról szólt. A folyamat kísértetiesen hasonlít az egészségügyben zajló eseményekhez. Semmi sem ingyenes és semmi sem garantálja a kötelezőséget, bár már odáig züllesztették Magyar Bálinték az „általános iskolát”, hogy analfabéták szórakozó helye is lehetne. Némi kocsma hangulattal, hol a tanárt, tanárnőt verik, hol a mulató társat, esetenként a naiv jó fiukat, lányokat, azok szüleit. Sem a neveléshez, sem az oktatáshoz ennek nem sok köze van, még akkor sem, ha az elektronikus táblákon megint néhány gazember degeszre kereste magát, vagy éppen az évente változó tankönyvekkel szélhámoskodik valaki.

Feljebb pedig „a helyzet fokozódik elvtársak”. Ugyanis 80-120 ezer forintos jövedelemből – pláne ha több csemete van – nem lehet iskoláztatni a gyermekeket, még akkor, sem ha a család felnőtt tagjai halálra koplalják magukat.

Közbevetőleg jegyzem meg, apám árva gyermekként egy fillér családi támogatás nélkül elvégezte az egyetemet és ledoktorált. A Horthy Miklós Kollégiumban kapott osztott és kvártélyt és természetesen tandíjmentes volt. Régi idő hová lettél?

A mára visszatérve, ha pedig a család mégis összehozza valahogy a pénzt és a gyermek diplomát is szerez, akkor van csak igazán bajban. Szinte kizárt elhelyezkedni, tisztes munkát kapni, vagy ha igen olyan fizetéssel, amivel Afrikában sem lehetne dicsekedni.

Mindez természetesen csak a tisztességes magyar családokra, emberekre vonatkozik. Helytartóink, azok lepje, valamint megszállóink csemetéi más helyzetben vannak. Nem ismerik saját tapasztalat alapján, hogy mi a bennszülötti sors. De ha ismernék is, mit érdekli ez őket?

Van jogod……papíron….ez ugyanis nem kerül pénzbe és számon kérni sem szokta senki. Nem is lehet. Ez így van megcsinálva. No de a cégtáblán ott virít: a Magyar Köztársaság alkotmányos jogállam, ahol minden hatalom a népé. Van a látszatnál fontosabb dolog?

Joga van mindenkinek a munkához is. Akár hogy töröm a fejem, ezt már értelmezni sem tudom. Mit csináljon ezzel a jogával a magyar ember? Tűzze a kalapja mellé? Helytartóink pont a fordítottján dolgoznak, valljuk be, nagyon sikeresen. A munkaképes lakosság töredéke dolgozik, saját hazai statisztikai adataink szerint. Ha egyesek kínjukban mégis megkísérlik, hogy munkából éljenek meg és mondjuk disznót hizlalnak, levágnak és eladnak, azoknál a legszebb Rákosi időket idéző – fekete vágás – réme bukkan fel. Megbüntetik. Igen igen, nehéz munka a síneket felszedni és szobrokat ledönteni, majd elvinni

és eladni valamelyik országos vezető érdekeltségének. De ezt legalább nem büntetik. Ha eljön valaki a kertemet felásni pár ezer forintért, akkor mindketten bűnözők vagyunk. Ha a fél hadsereg házat épít egy elöljárójának az, pedig a katonai kiképzés része, naná hogy nem büntetik. Alkotmányos jogállam. És ezek csak villanások, hiszen regényeket lehetne írni kötetszámra könnyedén arról, hogy mindenkinek joga van a munkához hazánkban. Leginkább azonban a munkanélküli jövedelemhez. Ugye elvtársak? Legyen az lopás, sikkasztás, hamisítás, útonálló rablás, hazaárulás. Alkotmányos jogállam.

Az eredeti módosított alkotmányban még meg volt (9.§ (2)bekezdés) aztán menetközben eltűnt az a szöveg, mely szerint: „A Magyar Köztársaság a versenysemlegesség elve alapján elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a verseny szabadságát….”

Amikor a tőkehiányos és tapasztalatlan magyar vállalkozásokra rászabadították a kulcs-gazdasági ágakat ajándékba kapott nemzetközi nagytőkét – íme a versenysemlegesség – akkor nagyjából úgy érzékeltethető a helyzet, hogy atlétikai futópályán a startvonalhoz állhatott az erre kitenyésztett élsportoló és mellette a féllábú, félkarú, kiéhezett versenytárs. Abszolút egyenlő feltételekkel. Azonos pályán, azonos startgép, azonos start-pisztoly és azonos táv. Tessék, lehet fair módon versenyezni. A Magyar Köztársaság támogat is ráadásul. Mit akarsz még? Nekem ettől a szemforgató aljasságtól sajnos csak tartós hányingerem van. A végeredmény egyébként ismert.

Van egy fontos kitétele a módosított sztálini alkotmánynak, ami mind a mai napig érvényes, vagy legalább is annak tekinthető. Ez a preambulum, amelynek értelmében az egészre – átmenetileg és ideiglenesen - azért van szükség, hogy a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba jussunk, abszolút békés úton. Azaz a birkanyáj minden nemes tulajdonságával viseljük el, hogy a szociális piacgazdaságtól még sosem kerültünk olyan távolra, mint ahova 20 év alatt sikerült eljutnunk. No persze demokratikusan és jogállamian. Csatlakozik ehhez – ha kicsit tovább megyünk - a további szöveg:

„A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek, vagy állampolgárnak a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére, vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.”

Egyszerű a képlet. Kell egy paktum és akkor már nem „egyetlen párt”. Fellépni ez ellen törvényes úton? Na de a rendőrök törvénytelenül hülyére vernek, rugdosnak, szemet kilőnek, békésen ülő embereket a földön vonszolnak és 20 centiméterről a szemükbe eresztik a gázt.

Jogosult vagyok és köteles?

Nem folytatom, nincs értelme. A sztálini alkotmány a módosítgatásoktól alapkérdésekben nem sokat változott. Bármelyik paragrafusát birizgálnánk, döbbenetes következtetésekre juthatnánk. Potyognak a csontvázak a szekrényből……

Összegezve a következő megállapításokat tehetjük:

Volt egy olyan „alkotmányunk”, amelyik egy megszálló külső hatalom kényszerítése útján lett ráerőltetve hazánkra. Miután az ország fegyveres megszállása megszűnt és állítólag kinyilvánítottuk függetlenségünket, nyilvánvaló, hogy ez az „alkotmány” SEMMIS.

Egy semmis „alkotmányt” nem lehet módosítani. Egy semmis „alkotmány” nem adhat alapot arra, hogy jogfolytonosságról, jogállamiságról beszélhessünk. Mivel pártjaink és helytartóink (ők kormánynak nevezik magukat) mégis azt tették, ami ugye normális körülmények között lehetetlen, azt legalább el lehetne várni, hogy a saját, nyomorék és valójában semmis „alkotmányukban” meghirdetett előírásoknak megfelelően végzik tevékenységüket. Nem nehéz azonban megállapítani, hogy erről szó sincs. Vagyis a saját alkotmányukkal ellentétes hatalmat gyakorolnak. 20 éve. Ilyen egy jogállam.

Jogtudoraink és politikusaink szerint ez így jó, így helyes. Ugye ezek teljesen hülyének néznek bennünket, magyarokat. Kell ehhez még valamit mondani? Igen. Ki kellene már végre mondani, hogy most aztán már elég! Ezt nem lehet, nem szabad tovább eltűrni, mert az ilyen módon kijelölt út a megsemmisülésünkhöz vezet. Mindezt jól gondold meg magyar és ne felejtsd el a szavazó fülkében sem.

Ébresztő magyarok! Talpra magyarok! Az Istenért, a hazánkért, a magyar jövőért, a Szebb Jövőért.

Velence, 2009. augusztus hó 21.

Rozgonyi Ernő
(a szerző a MIÉP volt országgyűlési képviselője)

barikád.hu