Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A catalaunumi ütközet

2009.08.28

Buda halála óta Attila egyedül uralkodott Hunországban. Kisebb-nagyobb háborúkat viselt, de ezek nem elégítet­ték ki becsvágyát, valami nagyobb győzelem után áhítozott, így jutott arra az elhatározásra, hogy meghódítja a Nyugatrómai Birodalmat. Ürügyet a háborúra talált abban, hogy Valentinianus császár nővérét, Honoriát — aki egyszer régebben jegygyűrűt küldött Attilának —, a császártól követelje, s vele együtt a római birodalom felét hozományul.

A római császár — bár nagyon megijedt — mégis elutasító választ adott Attila követelésére.

Erre   Attila   a    451-ik év elején félmilliónyi sereggel indult Gallia felé. A meghódított és hozzá csatlakozó népekkel napról napra növekedett serege. így hozzá csatlakoztak a keleti gótok, a gepidák, a frankok, a burgundok és sok más nemzet.

A római birodalommal viszont szövetkeztek a nyugati gótok, a vizigótok, az alánok és a frankok, valamint a burgun­dok egy része.

Mind a két fél készült a nagy összecsapásra, és mint két viharfelhő, úgy közeledtek a beláthatatlan embertömegek egymás felé, s megrendült a föld a milliónyi ló lába alatt.

Attila átkelt hadával a Rajnán. Egy egész erdőt letaroltak, hogy elegendő tutajt és hidat építhessenek. Egymásután meghódította az útba eső városokat. Orleans alatt azonban Aetius, a római kadvezér és Theodorik, a nyugati gótok fejedelme visszaszorították Attila seregét, mire Attila a catalaunumi síkságra hátrált, ami azonban inkább kedvére volt, mert a nagy síkságon jobban használhatta a túlnyomóan lovasokból álló csapatait.

A nagy csata előtt Attila a táltosokkal jóslatot mondatott. Ezek — ősi hun szokás szerint - nagy szertartások között, ál­latok beleiből és a tűz fölött tartott lapockacsontok repedéseiből a következőket jósolták: „a hunokra nézve a csata kimenetele nem lesz szerencsés, de az ellenség vezére elesik."

Bár e jóslat nem volt valami biztató, Attila mégis elhatározta a támadást.

A nagy síkságot egy hosszúra nyúló domb határolta. Attila megszállott a csapataival a domb jobb oldalát, míg a ró­maiak a domb bal oldalán állottak fel. A két fél csatarendbe sorakozott. Attila a fővezéreivel a hunok élén, míg a rómaiakat és szövetségeseiket Aetius, Attila ifjúkori barátja, Sangiban és Theodorik vezette.

Kép Délután megkezdődött a nagy csata. Irtózatos volt az összecsapás. A hunok könnyűlovassága mint a fergeteg vágtatott az ellenségre, míg azok nehéz, vasas lovasai sziklafalként állottak. De nemsokára összekeveredtek. Ember ember ellen, állat állat ellen küzdött. Garmadával hullottak az emberek és lovak. A vér patakokban folyt, s irtóztató volt a sebesültek jajgatása, a haldoklók hörgése, a lovak nyerítése és a fegyverek mennydörgésszerű össze­csapása.

Elesett Theodorik, a nyugati gótok vitéz királya, amivel a jóslat egyik része beteljesedett. A vezérletet átvette most fia, Thorismund, akinek sikerült a hunokat visszaverni. Attila szekérvárába visszavonult, és innen védte magát. Ezzel a jóslat másik része is teljesült.

A monda szerint Attila a szekérvárban egy helyre hordatta össze az összes nyergeket, azzal a szándékkal, hogyha az el­lenség elfoglalná a szekérvárat, a nyeregmáglyát meggyújtatja, és tűzbe veti magát, hogy élve az ellenség kezébe ne kerüljön.

A harc csak akkor szűnt meg, midőn a sötétségben a küzdő felek nem tudták az ellenséget a jó baráttól megkülönböztetni. Mind a két fél kimerült és pihenésre vágyott, hogy másnapra friss erőt gyűjtsön. Másnap mindegyik a másik támadását várta, de egyiknek sem volt kedve a véres munkát újra kezdeni.

A nyugati gótok még a csatatéren királlyá választották Thorismundot, aki apja halálát meg akarta bosszulni, s egyre nógatta a rómaiakat támadásra, de Aetiusnak nem volt kedve hozzá, s így a nyugati gótok sértve hazavonultak. Attila sem akart újra támadni, annál is inkább nem, mert csapatait a pestis is tizedelte. Lassan visszaindult országába.

így végződött a világhírű catalaunumi ütközet, melyben — a monda szerint — több mint 180 ezer ember pusztult el.

Attila büszkeségét bántotta az, hogy a catalaunumi síkságon nem bírta legyőzni a rómaiakat, Ezt a fegyverén esett csorbát akarta kiköszörülni, s ezért elhatározta, hogy a rómaiakat a saját hazájukban, Itáliában fogja megtámadni. Már a következő évben, tavasszal indult Róma felé. Aquiléját csak három hónapi ostrom után sikerült elfoglalni. A lakosság nagy részét kardélre hányatta, akik élve maradtak, az Adriai-tenger egyes szigeteire menekültek, s ezek alapították utóbb Velencét.

Most nyugatnak indult, és egymás után foglalta el Felső-Itália városait, Milánót, Ravennát és a többit, míg Róma elé nem ért. A monda szerint Róma előtt álmában megjelent neki Péter és Pál apostol, s tudtára adták, hogy Isten nem akarja, hogy a várost elfoglalja, és hogy visszaveszi tőle küldetését, amit eddig, mint Isten ostora teljesített, mert elég volt a vérontásból.

Attila másnap összehívta a táltosokat, hogy álmát megrejtsék. A táltosok azt olvasták ki a jelekből, hogy Attilának nem szabad a várost megtámadni, mert baj éri.

Aznap Rómából követség érkezett, a város legelőkelőbb polgárai, élükön Leó pápával, és kegyelmet kértek a város számára. Attila előzékenyen fogadta a küldöttséget, és évi adó fizetése mellett megkegyelmezett a városnak, majd ki is vonult Itáliából.

Hazaérkezve egy ideig nyugodtan élt, de aztán újra felébredt benne a harci vágy, s elhatározta, hogy meghódítja Afri­kát is. De erre már nem került sor. Ugyanis újra megnősült, és nagy fénnyel ülte meg menyegzőjét utolsó nejével, Ildikóval. Menyegzője éjjelén, álmában megeredt az orra vére, és hanyatt fekve a vér a torkába folyt, ettől megfulladt.

Nagy volt a hunok fájdalma és gyásza. Nagy királyukat mesébe illő pompával temették el. Holttestét hármas koporsóba zárták. Az első színaranyból volt, ezt helyezték a másodikba, ami tiszta ezüstből készült, a harmadik vasból volt. Azután elvit­ték a Tiszához. A folyót gátakkal elvezették, medrében pedig megásták a sírt, ahová Attilát temették. Azután újra ráengedték a Tisza vizét. A sírásó rabszolgákat pedig mind egy szálig megölték, hogy senki meg ne tudja, hol van Attila eltemetve.

Mai napig sem tudja azt senki.