Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megemlékezés a kommunizmus áldozatairól

2010.02.25

Február 25-én, egy helyi szervezésű megemlékezésen vettünk részt. A kommunizmus áldozatai előtti főhajtásra, a mártírhalált halt Brusznyai Árpád emléktáblájánál került sor.
Forgó Gyula, a Jobbik városi szervezetének elnöke elmondta: több mint 100 millió halálos áldozata volt a kommunizmusnak. De a korábbi rendszer még ma is él, gondoljunk csak a 2006 őszi tüntetések brutális szétverésére, vagy a tavaly nyugdíjba vonuló 56-os vérbíró tisztes elbocsátására. Nem értjük, hogy volt MSZMP-s politikusok, hogyan mernek kioktatni minket a demokráciáról és a szélsőségekről, hiszen Ők a szélsőségesek. Azzal, hogy a kommunizmus bűneit is elítélő módosító javaslatot nem szavazták meg, valójában nem ismerik el a kommunizmus áldozatait!
Zeitler Gusztáv, a Padányi Gimnázium történelemtanára a holló és a róka meséjéhez hasonlította a kommunizmus és az emberek viszonyát: egyenlőséget ígértek és egyenlők lettek az emberek a szegénységben. Ne tévesszen meg senkit, ma is kommunizmus van, csak globális szinten.
Kovács Rajmund, a Jobbik megyei alelnöke szerint máig nehéz megbecsülni az áldozatok számát, hiszen a családtagok, a főiskoláról elutasítottak, az utazástól eltiltottak is áldozatok. A mai kor legnagyobb kérdése, hogy mikor tűnnek el a régi rendszer gyilkosai a közéletből.
A rendezvény végén megkoszorúztuk az emléktáblát, majd meggyújtottuk az emlékezés mécseseit.

Brusznyai Árpád Derekegyházán, az Alföldön született 1924. június 27-én, többgyermekes családban.
Édesapja csendőr volt. Ez a kispolgári miliő meghatározta életét, kijelölte útját: a felfelé törekvésre ösztönözte.
Már gimnazista korában kitűnt tehetségével, s nemcsak a tanulásban, hanem a sportéletben is jeleskedett. Mint kiváló diák és sportoló már középiskolás éveiben ösztöndíjban részesült.
Sajnálatos eseménye rövid életének, hogy 18 évesen egy fertőzés következtében majdnem lebénult. Hirtelen nyomorék lett, testi fogyatékkal élő emberré vált. A váratlan csapás azonban nem törte meg, nem fogadta el azt, hogy ezzel élete végleg összeomlott volna. Ehelyett igyekezett korábbi életvitelének megfelelően élni.
Sikerült bejutnia a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karára, a híres Eötvös Kollégium tagja lett. 1947-ben ösztöndíjasként Bécsben folytatta tanulmányait, majd 1949-ben diplomázott, görög-magyar-történelem szakos tanári oklevelet szerzett.
1949-50-ben tanársegédként dogozott a budapesti egyetem görög filológiai intézetében.
Hiába volt kitűnő ifjú klasszika-filológus, a család és az édesapja korábbi tevékenysége miatt mindvégig megbélyegzett volt az 1950-es években.
Apját bebörtönözték, római katolikus bátyját internálták, őt magát pedig elbocsátották az egyetemről. 1950-től kántor volt a váci székesegyházban. Brusznyai Árpád 1952-1956-ig a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban tanított: énekkart vezetett, irodalmi kört szervezett, atyai jó tanácsokkal látta el az 50-es évek legsötétebb proletárdiktatúrájának középiskolás ifjúságát. Közmegbecsülésnek örvendő ember vált belőle.
Az 1956. évi forradalom kitörése Veszprémben érte, október 26-tól a Veszprém megyei Nemzeti Forradalmi Tanács elnökhelyettese volt, majd november 1-5. között, mint ennek elnöke tevékenykedett. Megjegyzendő, hogy a leglázasabb napokban a korábbi megyei első párttitkárt Papp Jánost látszatbörtönbe vetette, hogy így védje meg az életét a nép haragjától, az esetleges lincseléstől. Józanságát mutatja, hogy amikor a veszprémi forradalmár egyetemi hallgatók fegyvert akartak fogni az oroszok ellen, megtagadta, meggátolta ezt, s ezzel valószínűleg életeket és későbbi családokat mentett meg.
Ellenzett minden erőszakot, önbíráskodást, működése idején nem történt vérontás. Kiadott programnyilatkozatában szükségesnek tartotta a demokratikus választások kiírását és a szovjet csapatoknak az országból való kivonulását.
A forradalom és szabadságharc bukása után 1956. november 5-én szovjet katonák letartóztatták, sorstársaival együtt a Szovjetunióba hurcolták, ahonnan csak decemberben került haza.
1957-ben tanári állást kapott a váci gimnáziumban. Az akkori (korábban piarista gimnázium) Sztáron Sándor Állami Gimnáziumban történelmet tanított és egyben osztályfőnök is volt. (Még élnek egykori tanítványai, ők és leszármazottai is kegyelettel őrzik emlékét.)

Kéthónapnyi tanárkodás után a magyar hatóságok bíróság elé állították: fegyvert (!) kerestek nála, nyilvánvalóan egy kész koncepciós per áldozatává kellett válnia, mint a korban oly sok más ártatlanul elitéltnek.
Tragikus, hogy a sorozatos tárgyalásokon az a Papp János vallott, tanúskodott ellene, akinek éltét pont ő védte a kritikus napokban a forradalmárok jogos bosszújától. A Győri Katonai Bíróság Népbírósági Tanácsa életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte, azonban az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság Tanácsa kötél általi halálra változtatta, melyet zárt tárgyaláson mondtak ki. A katonai ügyész többször fellebbezett ügyében, eredménytelenül.
Brusznyai Árpád mindvégig reménykedett, hogy elkerülheti a legrosszabbat. Feljegyezték, hogy amikor életfogytiglan börtönbüntetésre ítélték első fokon, azt mondta feleségének: “Hála Istennek, hiszen a rendszer úgysem tart addig!” Még Kodály Zoltán is közbenjárt a fiatal klasszika-filológus érdekében, de az ismert zenetudós sem tudott enyhítést elérni. Mint mondta: “Ezek vért akarnak inni, nem lehet mit csinálni.”
1958. január 9-én hajnalban végezték ki Brusznyai Árpádot, 34 évesen. A Himnuszt énekelve, meztelen felsőtesttel állt a bitófa alá. Egyike volt annak a több mint félezer áldozatnak, akiket az 56 utáni megtorlás vérgőzében elrettentésül küldtek a vérpadra.
A rendszerváltozáskor rehabilitálták (1989/1990), megtörtént újratemetése is. Ekkor követett el öngyilkosságot Papp János, az akkori MSZMP Veszprém megyei első embere.

 

Linkajánló:  Wass Albert: Kicsi Anna sírkeresztje