Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mi is az a csendőrség?

2009.08.28

Kép Az utóbbi időkben eluralkodó bűnözés, főként a brutális - jellemzően a cigánysághoz köthető - gyilkosságok hatására a legnagyobb Parlamenten kívüli párt, a Jobbik többször is a csendőrség visszaállítása mellett tört lándzsát. De mi is az a csendőrség?

A csendőrség francia eredetű intézmény. A testület neve eredetileg „Maréchaussée” volt. A XIII. században a francia királyok hoztak létre a hadra kelt sereg kötelékében olyan alakulatokat, amelyek hivatása a katonák által elkövetett bűncselekmények (tipikusan fosztogatás, erőszakosság, gyilkosság, gyújtogatás stb.) megelőzése és felderítése volt. Mivel a testület jól működött, a hatáskörét fokozatosan kiterjesztették a haderőre békeidőben is, majd a hadműveleti területek polgári lakosságára, végül pedig — lakossági kezdeményezésre — a Francia Királyság teljes területén az egész polgári lakosságra is.

A Nagy Francia Forradalom, avagy az elsötétülés előtt 1778-ban kapta meg a szervezet a csendőrség (gendarmerie) elnevezést. A forradalom ugyan — az államszervezet más részeihez hasonlóan — a csendőrséget is megszüntette, azonban a testületet Bonaparte Napóleon újra visszaállította. A napóleoni császárság vonzáskörébe tartozó országokban a francia közigazgatást — annak részeként pedig a csendőrség intézményét is — átvették. Így tettek az észak-itáliai Lombardiában is, amely a Habsburg fennhatóság alól kikerülve a Francia Császárság befolyása alá került. Az 1848–49-es forradalom leverését követően először Magyarországra, majd a Habsburg Birodalom egész területére kiterjesztették a működését. A korábbi megyei közbiztonsági testületekkel összehasonlítva a csendőrség legnagyobb előnye a centralizáltság és a katonai szervezettség, ami a hatékonyságon túlmenően a központi hatalom jobb érdekérvényesítő képességét is biztosította. Ezt felismerve egyes magyar előkelők már 1848-ban kezdeményezték a felállítását, az országgyűlésben 60 ezer Ft-ot össze is gyűjtöttek erre a célra, de a forradalom kitörése ekkor még megakadályozta a létrehozását. 1849 végén a levert szabadságharc által meghatározott szűk politikai térben, alapvetően más célkitűzéssel és osztrák katonákból válogatott legénységgel kezdték meg a működésüket. A csendőrök nagyobb fennakadások nélkül teljesítették a felettes hatóságok által megszabott politikai és közbiztonsági feladataikat, de a kölcsönös és feloldhatatlan bizalmatlanság miatt a társadalommal történő kapcsolattartás tekintélyelvű és egyirányú volt.

A magyar nép eközben — nem lévén realitása a fegyveres ellenállásnak — az úgynevezett passzív rezisztencia fegyveréhez nyúlt. Ennek konzekvenciája, hogy az elnyomatásunkat oly drágává tették, amelybe lényegében belerokkant a Habsburg birodalom. A Habsburgok bankára a Rotschild-ház volt, amely a XIX. század hatvanas éveire már visszafogta a kölcsöneit, mert egyre kevésbé látta jó befektetésnek a neoabszolutista Habsburg birodalmat.

Ez a neoabszolutista állam vezette be először a csendőrség intézményét Magyarország területén. Ebből fakadóan — mint az elnyomó államapparátus részét — a császári csendőrséget a lakosság utálata övezte, annak ellenére, hogy a rend fenntartása terén hatékonynak bizonyult. A Habsburg adminisztráció nem csak a bűnözők, hanem a hazafiak ellen is felhasználta a csendőrség szervezetét, amely a lakosság körében megszilárdította a szervezet elleni ellenszenvet.

A Habsburg-csendőrség felállítását megelőzően — a XIX. század első felében — magyar kezdeményezés is létrejött a csendőrség magyarországi kialakítása érdekében. A főrendi ház tagjai gyűjtésbe fogtak a magyar csendőrség létrehozásáért. Akkor azonban az uralkodó még nem szimpatizált a gondolattal. A szervezet létrehozásához szükséges anyagi és jogi támogatást nem biztosította a kezdeményezés számára, ezért az elenyészett.

Mivel a XIX. század hatvanas éveinek a közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a neoabszolutizmus államalakulata nem tartható fenn — amelyet megerősített a Habsburg birodalom solferino-i (1859. június 24.) és königgrätz-i (1866.július 3.) veresége is — az uralkodó ház és a magyar nemzet képviselői között megindultak a tárgyalások. A magyar nép érdeke is a tárgyalás volt, mivel a neoabszolutizmus körülményei között egyre nehezebb helyzetbe került a nemzet.

Habsburg-magyar tárgyalások eredményeként jött létre a kiegyezés, amely a neoabszolutista Habsburg birodalmat dualista alkotmányos monarchiává alakította. Az új államalakulat tulajdonképpen kettős nevet kapott: Osztrák-Magyar Birodalom = Österreichisch-Ungarisches Reich, illetve Osztrák-Magyar Monarchia = Österreichisch-Ungarische Monarchie. Az Osztrák-Magyar Birodalom elnevezés a dualizmus Habsburg felfogását tükrözte, amelynek az volt a lényege, hogy egy birodalom két felében bizonyos ügyeket önállóan intéznek. A magyar felfogás lényege pedig az volt, hogy két önálló ország, nevezetesen az Osztrák Császárság és a Magyar Királyság, bizonyos ügyeit közösen intézi. A gyakorlatban a magyar felfogás érvényesült és az államalakulat elnevezése tekintetében is az Osztrák-Magyar Monarchia elnevezés vált általánossá.

Az Osztrák-Magyar Monarchiában lényegében az alkotmány szerepét töltötte be a kiegyezési törvény. Magyar nyelven a corpus jurisba 1867/XII.tc.-ként, német nyelven pedig a Reichsgesetzblatt-ba 1867.Nr.146.-ként került be.

Folytatása következik

csendor.com - barikád.hu